A földszínekként is emlegetett barna, vörös, zöld, citrom- és narancssárga árnyalatok szinte minden lakásban feltűnnek, de gyakran előfordul, hogy nem sikerül megteremteni közöttük az összhangot. Az alábbiakban olyan szőnyegeket gyűjtöttünk össze, amik segítségével könnyedén elérheted, hogy az ősz színei harmonikus összhatást teremtve jelenjenek meg az otthonodban.
A rekkenő hőség után beköszöntő hűvösebb reggeleken mindannyiunkban kialakul a vágy, hogy puha anyagokkal és meleg színekkel vegyük körbe magunkat. Apróságnak tűnő szükségletek ezek, pedig egy őszre hangolt kuckóban sokkal könnyebb átvészelni a komor és hűvös hónapokat, mint egy ridegséget árasztó lakásban. Az alábbi összefoglalót azzal a céllal állítottuk össze, hogy kedvező áron kínált szőnyegek segítségével csempészhess melegséget az otthonodba.
1. Az afrikai országok népviseletét idéző ETHNO szőnyeg élénk árnyalataival és gazdagon díszített felületével nagyobb terekben képes igazán érvényesülni. Játékos megjelenése akár egy gyerkőc szobájában is üde színfoltként jelenhet meg, de egy dolgozószobában, az asztal alatt is pazarul mutat.
Az elérhető méretekért kattints ide!
2. Az ARGENTUM szőnyeg több, mint egy dekoratív kiegészítő. Virágos mintázata kisebb helyiségekben tolakodónak hathat, de egy nagyobb térben, a megfelelő bútorok környezetében egy műalkotáshoz hasonlóan válhat a szoba díszévé.
Az elérhető méretekért kattints ide!
3. A szürkével érdemes óvatosan bánni, mert túlzott jelenléte komor hangulatot teremthet. A hullámvonalakkal díszített ACAPULCO szőnyeg esetében a sötét és világos árnyalatok játéka a vaj és barna színekkel kombinálva nem esik túlzásba. Épp azt nyújtja, amit egy őszies kiegészítőtől várunk: otthonosságot és harmóniát sugároz.
Az elérhető méretekért kattints ide!
4. A térkővel burkolt sétálóutcákat idéző ARGENTUM szőnyeg egy sötét járólapra terítve még a legridegebb helyiségben is képes melegséget árasztani. A sűrű szövésű szőnyeg barnás tónusaival minden nappalinak tökéletes kiegészítője lehet.
Az elérhető méretekért kattints ide!
5. Az ősz hallatán általában a lehulló falevelekre asszociálunk. A RETRO szőnyeggel ezt a képet és az októberi erdők hangulatát egyszerre költöztetheted be a hálószobádba vagy a nappalidba.
Az elérhető méretekért kattints ide!
+1 A JUNO szőnyeg valamelyest kilóg a sorból, de úgy gondoltuk, hogy a gyerkőcökről sem szeretnénk megfeledkezni. A színvilágával őszt idéző, sivatagi állatokkal díszített darab fiúknak és lányoknak a szobájában is ideális választás lehet.
Az elérhető méretekért kattints ide!
Ha téged is rabul ejtenek az ősz színei, és szeretnél jobban elmélyedni a melegséget árasztó, puha szőnyegek világában, akkor látogass el online bemutatótermünkbe (KATTINTS IDE), vagy keresd fel személyesen a TTL szakáruházakat (KATTINTS IDE), ahol felkészült és tapasztalt munkatársaink nemcsak a megfelelő szőnyeg kiválasztásában, hanem a kiegészítő igényeidhez igazításában is tudnak segíteni.